Hírek

Állócsillagok futnak Székesfehérváron

Akiért nagyon szurkolunk, 2017-ben – futószámban – a magyar atlétika első világbajnoki érmét szerző, 2018-ban, a tavalyi teljesítménye alapján „Az év sportolója” címet elnyerő, dr. Baji Balázs, most éppen a számítógépes világranglista 7. helyén áll. Egyéni csúcsa 13.15. A tizenhétszeres bajnok, magyar csúcstartó 2016-ban megnyerte a Gyulai István Memorialt, 2014-ben 2., 2015-ben 5., tavaly a 4. helyen ért célba. Balázs középdöntős volt a riói olimpián, és van már ezüstje U23-as (2011) és felnőtt Európa-bajnokságról (2016), tavaly pedig megnyerte az Universiadét.

Újra összecsaphat Balázzsal az olimpiai bajnok (2016), fedett pályás- (2016) és szabadtéri világbajnok (2017), a világon az egyetlen, aki 110 gáton 13 másodpercen, 100 méteren pedig 10 másodpercen belül futott, a jamaikai Omar McLeod, akinek profi karrierje a Gyulai István Memorialon kezdődött 2015-ben. A számítógépes világranglista vezetője, 2017-ben megnyerte az Atlétikai Magyar Nagydíjat, hazavitte a dr. Spiriev Bojidar trófeát, 12.96-tal tartja a versenycsúcsot, de tavaly Kingstonban futott már 12.90-et is, persze hazai körülmények között mindenkinek jobban megy…

Hogy ne unatkozzanak, várhatóan rajthoz áll a világ- (2015) és kétszeres Európa-bajnok (2012, 2014), a tavalyi Gyémánt Liga-döntő győztese, Szergej Subenkov is. A négyszeres orosz bajnok 2015-ben megnyerte az Atlétikai Magyar Nagydíjat, tavaly pedig a 2. helyen futott be – éppen McLeod mögött –, a világranglistán pedig a 2. helyen áll. Szergej, Baji Balázzsal – néhány nappal ezelőtt – Turkuban csapott össze, ott Balázs 13.53-as idővel mögötte futott be a második helyen.

Július 2-a igazi „challenge-day” lehet mindkettőjüknek, mert jön a világcsúcstartó (12.80), amerikai Aries Merritt. London olimpiai bajnoka, Isztambul fedett pályás világbajnoka, a kilencszeres Diamond League-verseny győztes, háromszoros amerikai bajnok 2015-ben veseátültetésen esett át, de három hónap múlva már edzett, és pillanatnyilag a számítógépes világranglista 3. helyén áll.

Így tehát örömmel adjuk hírül, hogy a már korábban jelzett Baji-McLeod-Subenkov szuper gátfutó trión kívül, várható a világcsúcstartó Aries Merritt is.

13.03-at tud, és a számítógépes világranglista 8. helyén nézelődik a riói olimpiai döntőben 6. helyen célba érkező amerikai, Devon Allen, aki kétszeres amerikai bajnok és szintén kétszeres NCAA-győztes.
Szintén kétszer nyerte meg az amerikai bajnokságot és kétszer volt világbajnokságon középdöntős (2015, 2017) Aleec Harris (13.11).
Nyolcadik volt a moszkvai világbajnokságon, megnyerte a Nemzetközösségi Játékokat a háromszoros jamaikai bajnok, Andrew Riley (13.14), aki 2013-ban győzött a Gyulai István Memorialon, 2012-ben pedig második lett.
Magyarországról – Baji Balázs mellett – a 13.71-es egyéni csúccsal rendelkező Szűcs Valdó indul. Volt már középdöntős az amszterdami Európa-bajnokságon, az U23-as Eb-n pedig a 8. helyen zárt. A Zalaszám-ZAC futójának edzői: James Hillier és Kálmán Ferenc.

Légy képben az atlétikával

Légy képben az atlétikával

Iratkozz fel exkluzív interjúkért Youtube-csatornánkra!

Maradj közel a világ bajnokaihoz

Maradj közel a világ bajnokaihoz

Csatlakozz a sportrajongók közösségéhez Facebook-oldalunkon!

Kövess minket instagramon!

Kövess minket instagramon!

A legjobb pillanatok, a legjobb atlétákkal