Hírek

Közel 300 induló, teltházas versenyre számítanak a szervezők

A viadal vasárnapi nyitó sajtótájékoztatóján Deutsch Péter emlékeztetett arra, hogy ötödik alkalommal rendezik meg Székesfehérváron a versenyt. Hozzátette: a jegyeladások alapján teltházas rendezvényre számítanak.
Mint mondta, az "atlétika hete" van Magyarországon, hiszen szombaton a Gyulai Memorial "nulladik napján" Hopp Parádét rendeztek, majd következik a kétnapos nagydíj, végül Győrben az U18-as Eb.
Spiriev Attila sportigazgató szerint a világ atlétikájának legnagyobb csillagai mérik össze tudásukat Székesfehérváron. Olimpiai- és világbajnokok sora versenyez majd a két nap során, ahol olyan különlegességek is lesznek, mint az etióp Genzebe Dibaba egymérföldes futása, illetve a kétszeres olimpiai bajnok, amerikai Christian Taylor indulása hármasugrásban.
Gyulai Márton versenyigazgató kérdésére a női 100 gáton a világ idei legjobbjával rendelkező Brianna McNeal elmondta: egyre jobb formában van, így jó eredményben reménykedik hétfőn. A szám világcsúcstartója, az amerikai Kendra Harrison kiemelte, hogy erősnek ígérkezik a futam, de bízik saját magában, mert az amerikai bajnokság megnyerésével megnőtt az önbizalma is.
A férfiak 110 gátján a jamaikai Omar McLeod Mr. Silk feliratú egyedi rajtszámot kap idén. A versenyző kiváló eredményben reménykedik Székesfehérváron, mert idén nincs rajta semmiféle nyomás, ugyanis nem rendeznek felnőtt világversenyt. A világbajnoki bronzérmes Baji Balázsnak a szezonban eddig nem jöttek a jó eredmények, de úgy készül, hogy a Gyulai Memorial kiváló hangulata, valamint az ellenfelek kihozzák belőle az idei legjobbját.
A bahamai Steven Gardiner 400 méteren indul, és jó időeredményben bízik: idén kétszer futott 44 másodperc alatt, ezt szeretné Székesfehérváron megismételni. Az amerikai Christian Taylor csak 400-on versenyzett eddig az esztendőben, azonban a Gyulai Memorialon hármasugrásban áll rajthoz. Mint mondta, az ügyességi számokban is nagy örömét leli, így alig várja a hétfői ugrásokat.
A férfi magasugrók közül a katari Mutaz Essa Barsim elmondta, hogy egész évben jó formában van, ezt szeretné hétfőn is megmutatni. Legnagyobb ellenfele a bahamai Donald Thomas lehet, aki imádja a magyar közönséget, reményei szerint segítségükkel a versenycsúcsot is megdönti.

Forrás: MTI

Légy képben az atlétikával

Légy képben az atlétikával

Iratkozz fel exkluzív interjúkért Youtube-csatornánkra!

Kövess minket instagramon!

Kövess minket instagramon!

A legjobb pillanatok, a legjobb atlétákkal

Maradj közel a világ bajnokaihoz

Maradj közel a világ bajnokaihoz

Csatlakozz a sportrajongók közösségéhez Facebook-oldalunkon!