Hírek

Kiemelkedő önkéntes teljesítmény Székesfehérváron

A verseny szervezői kiemelten hálásak az önkéntesek odaadó munkájáért!

 

Ismét Székesfehérvár adott otthon a Gyulai István Memorial – Atlétika Magyar Nagydíjnak 2022. augusztus 8-án. A rendezvényre nem csak versenyzői és nézői, hanem önkéntes oldalról is nagy volt az érdeklődés.

Minden évben nagy várakozás övezi a székesfehérvári versenyt az önkéntesek részéről, hiszen minden alkalommal remek társaság gyűlik össze, fiatal önkénteseink számos világsztár sportolóval találkozhatnak és nem utolsó sorban a helyszín is csodálatos.

A verseny napján önkénteseink számos területen helyt álltak és segítették a szervezők munkáját. Több olyan terület működésébe is betekintést nyertek az önkéntesek, amelyek a nagyközönség számára zárt ajtók mögött zajlanak: a verseny alatt segítették a pálya mellől a bírók munkáját, a versenyzőket az eligazodásban a melegítő pályán és frissítőket osztottak számukra. Az igazán szerencsések pedig az érmes világsztárokat kísérhették a versenyszámok után. 

Nagy örömünkre szolgált, hogy idén közel 10 atlétikai egyesület fiatal sportolói is az önkéntesek között voltak, számukra hatalmas élmény volt a hétfői versenynap, ahol egészen közelről leshettek el fortélyokat a nagy kedvenceiktől.

Az atlétika sportág szerelmesei mellett visszatérő önkénteseket is köszönthettünk csapatunkban, akik már rutinos „Gyulai Memorial önkéntesek”. Szinte haza járnak. 

Az izgalmas napot, amit együtt tölthettünk egy remek csoport fotóval és torta evéssel koronáztuk meg.

Hírek

A magyar atlétika erejét mutatja a Gyulai István Memorial sikere

Hatalmas közönség- és szakmai sikert hozott a 2022-es Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj. A legrangosabb hazai atlétikai versenyen telt ház, rekordszámú magyar részvétel, sztárparádé és hét új versenycsúcs mellett a verseny hangulata marad meg az atlétikát szerető közönség számára.

Egy évvel a 2023-as budapesti világbajnokság előtt a szervezők szerettek volna minél több olyan világklasszis atlétát bemutatni a magyar közönségnek, akik jövőre augusztus 19. és 27. között is elkápráztathatnak majd bennünket.

A teltházas versenyen bebizonyosodott, hogy az atlétikára óriási igény van Magyarországon.

„Az idei Gyulai István Memorial legfontosabb eredménye, hogy mindenki a saját szemével láthatta, milyen erős az atlétika és milyen erős a magyar atlétika. Meg tudtunk szervezni egy olyan versenyt, amelyen részt vettek a sportág legnagyobb világsztárjai, rekord számban vettek részt rajta magyar atléták, mindez csodálatos közönség előtt, egy teltházas stadionban.” – mondta Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke. „Kiváló otthona volt a versenynek kilenc éven át Székesfehérvár, de a helyszínt valóban kinőttük, a közönség és a sajtó, köztük a nemzetközi média érdeklődése, a tévéközvetítés is tágasabb helyszínt igényel. Elértük azt a célt, amit 11 évvel ezelőtt kitűztünk magunk elé. Azt mondtuk és ez vált a szlogenünnké is, hogy A Legenda folytatódik. Sikerült újra népszerűvé tennünk ezt a csodálatos sportágat és megmutatni, hogy milyen ereje van a magyar atlétikának, a versenyzőknek, a szakmai stábnak és a versenyszervő csapatnak” – tette hozzá.

A legnagyobb érdeklődés a svéd világsztár Armand Duplantist övezte, amit jól mutat, hogy a rúdugráshoz közel nem csak a lelátók, de a pálya melletti füves területek is teljesen megteltek, egy gombostűt sem lehetett leejteni a környéken.

A rúdugrás világcsúcstartójának a kavargó szél megnehezítette a dolgát, de így is ámulatba ejtette a nézőket, hogy mennyire könnyeden és szépen ugrott az atlétika egyik legnehezebb versenyszámában. Ugyan a 6,01 méteres magasságot nem sikerült átugrania a szél miatt, így is fantasztikus, 5,80 méteres versenycsúccsal nyert.

Duplantis mellett a sportág új királynője, Sydney McLaughlin és a legendás jamaicai sprinter, Shelly-Ann Fraser-Pryce volt a közönség kedvence. A 23. születésnapját ünneplő McLaughlin három év után versenyzett ismét Európában, és rögtön egy olyan eredményt ért el 400 méteres gátfutásban, amilyet ezelőtt soha senki Európában. 51.68 másodperces ideje ráadásul a valaha volt hatodik leggyorsabb futás az egész világon.

A 100 méter ötszörös világbajnoka, Fraser-Pryce tavaly már járt Székesfehérváron, de akkor Elaine Thompson-Herah legyőzte őt. Ezúttal a 35 éves sprinterklasszis már a Gyulai István Memorialt is kipipálhatta a még hiányzó győzelmek listájáról. Duplantishoz és McLaughlinhoz hasonlóan ezt ő is versenycsúccsal, 10.67 másodperccel tette meg. Pontosan azzal az eredménnyel, amivel világbajnok lett két héttel ezelőtt Oregonban.

Láthattuk az új Usain Boltnak tartott, még mindig csak 18 esztendős Erriyon Knightont 19.88-at futni 200 méteren. Láthattuk a megjelenésével és vastag keretű szemüvegével leginkább Supermanre hasonlító Kristjan Ceh-t 70 méter fölé repíteni a diszkoszt. Női 800 méteren az etióp Diribe Welteji volt az, aki 1:59.33-ra javította a Memorial-rekordot.

Szintén láthattuk súlylökésben a magyar felmenőkkel bíró Joe Kovacsot egészen elképesztő 22,89 méteres teljesítménye után két, egyaránt magyar és amerikai színekben pompázó ajándék rugdalózóval a kezében ünnepelni. „Higgyék el, a feleségem várja az ikreket, nem én” – mondta viccesen a kétszeres világbajnok arra utalva, hogy testalkata alapján néhányan akár ennek az ellenkezőjét is hihetnék.

Duplantis, McLaughlin, Fraser-Pryce, Knighton, Ceh, Welteji, Kovacs – hét világsztár, akik beírták magukat a Memorial történelemkönyvébe azáltal, hogy versenycsúcsot értek el. Hozzájuk csatlakozhatott volna Jasmine Camacho-Quinn 100 méteres gátfutásban, de a túl nagy hátszél miatt a 12.27 másodperces remeklését végül nem hitelesítették.

Magyarországon szintén nagyon népszerű Gianmarco Tamberi, aki úgy szerezte meg első Memorial-győzelmét magasugrásban, hogy pár napja még a koronavírusos volt. Az olasz olimpiai bajnok showmant a stábja nem is akarta elengedni, de ő nem akart lemaradni egyik kedvenc versenyéről. Az olimpiai bajnok és világbajnok gátfutó, Grant Holloway most ugyan az utolsó métereken elveszítette a 110 m gátat, mégis imádja azt a versenyt, egyenesen azt mondta, hogy Székesfehérvár a második otthona, ugyanis először itt vett részt profi versenyen még 2019-ben. Shericka Jackson nevét sem lehet kihagyni, 200 méteren minden idők második sprinternőjeként, világbajnokként védte meg címét Székesfehérváron.

A sztárok bemutatása mellett a szervezők számára egy évvel a budapesti világbajnokság előtt legalább annyira fontos volt az is, hogy minél több magyar atlétának adják meg a lehetőséget, hogy erős mezőnyben versenyezzenek. 

Többen kitűnően éltek is ezzel: Halász Bence még az ötszörös világbajnok Pawel Fajdeknél is nagyobbat dobott kalapácsvetésben és lett 2., az idei legjobbját elérő Szilágyi Réka pedig gerelyhajításban lett 3. Wahl Zoltán 200 méteren futotta meg élete legjobbját (21.08), Molnár Attila pedig 400 m síkon (46.75) ért el új egyéni csúcsot. Ketten nemrég a férfi U23-as magyar csúcsot futó 4×400 méteres váltónak is a tagjai voltak, a müncheni Európa-bajnokságon pedig már a felnőttek között lépnek pályára remek formában.

Szintén a Memorial emlékezetes pillanatai közé tartozik, amikor a 400 m gát és a 100 m sík nemzetközi és magyar királynői összeölelkeztek egymással a célba érkezést követően. Molnár Janka számára Sydney McLaughlin, Takács Boglárka számára pedig Shelly-Ann Fraser-Pryce számíthat nagy etalonnak.

Jövőre már a budapesti Nemzeti Atlétikai Központ ad otthont a rendezvénynek, mint a vb egyik tesztversenye.

A legenda 2023-ban is folytatódik, immáron Budapesten!

Hírek

Sydney McLaughlin tarolt, világsztárok döntötték meg a Memorial versenycsúcsait

 

Míg tavaly a világ 5. legerősebb atlétikai versenye volt a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj, addig ezúttal a 2023-as budapesti világbajnokság várható világsztárjait ismerhettük meg. Közülük jó néhányan elkápráztatták a telt házas székesfehérvári stadion közönségét, akik hét plusz egy versenycsúcsnak is tapsolhattak a hétfői nap folyamán.

A női gerelyhajítással már kora délután megkezdődtek az izgalmak. A nap első győztese a kubai Yulenmis Aguilar lett, aki 61,99 méteres dobásával diadalmaskodott. A három magyar induló közül Szilágyi Réka lett a legjobb, aki 58,84 méteres eredményével (SB), a 3. lett, amivel a riói olimpiai bajnok Sara Kolákot is megelőzte. Kövér Fanni a 6.helyen zárt (56,43 m), Moravcsik Angéla a 7. lett (54,65 m).

A világbajnok Brooke Andersen utolsó kísérletére elért 74,84 méteres teljesítményével nyerte a női kalapácsvetést. Az amerikaiak kettős győzelmét a vb-bronzérmes Janee’ Kassanavoid tette teljessé (72,58 m). Gyurátz Réka szintén hatodikra érte el legjobb eredményét, aki 69,25 méterre repítette a kalapácsot.

A hölgyek után az urak következtek a dobókörben, ahol a 80 méteres dobók körébe az oregoni világbajnokságon bekerülő Halász Bence és a többi magyar kalapácsvető szintén a lehető legerősebb ellenfelekkel mérhették össze erejüket. A fordulatos versenynek volt olyan pillanata is, amikor a Szombathelyi Dobó SE kiválósága az első helyen állt, végül 79,44 méteres kísérletével a 2. lett.

A győztes a lengyel Wojciech Nowicki lett, aki épphogy csak 80 méter alatti teljesítménnyel, 79,96 méterrel nyerte meg a Memorialt. Az ötszörös világbajnok Pawel Fajdek a 3. pozícióban zárt (79,15 m). Rába Dániel a 6. (73,20 m), Pars Krisztián a 7. (72,14 m), Czeller Gábor a 8. (71,07 m), Pásztor Bence a 9. lett (68,41 m), Varga Donát érvényes kísérlet nélkül zárt.

Nagy Marcell sajnos a bemelegítésnél megsérült, így őt nem láthattuk rúdugrásban. Nem úgy a svéd Armand Duplantist, aki napjainkban a világ legjobb férfi atlétájának számít. A svéd-amerikai világrekorder nálunk is nagy népszerűségnek örvend, minden egyes sikeres ugrását hatalmas taps övezte. A remek hangulatban ugró versenyző végül 5,80 méteres új versenycsúccsal diadalmaskodott.

Nem ő volt az egyetlen olimpiai bajnok a mezőnyben: a francia Renaud Lavillenie 5,70 méterrel másodikként zárt, a brazil Thiago Braz 5,45 méteren mindhárom kísérletét elrontotta, így nem tudott beszállni a versenybe.

Ahogyan egyre többen lettek a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központ lelátóin, úgy vált egyre pörgősebbé a program. Mire a futószámok is megkezdődtek, a verseny történetében először megtelt a székesfehérvári stadion. Már egy héttel ezelőtt elkelt minden jegy, ez nem véletlen, hiszen bármerre is néztünk, világsztárokat láthattunk.

Az első futószám a női 800 méter volt, amit az etióp Diribe Welteji 1:59.33-as új versenycsúccsal nyert meg. Bartha-Kéri Bianka 2:01.58-cal a 4., Ferencz Anna 2:08.21-gyel a 9., Heffner Hédi 2:08.61-gyel a 10. lett. Mohai Regina iramfutóként vállalt szerepet a küzdelmekből.

A magyar felmenőkkel bíró Joe Kovacs egészen elképesztő, 22,89 méteres dobással lett első helyezett súlylökésben. A kétszeres világbajnok amerikai legenda valósággal megsemmisítette Tom Walsh 22,22 méteres versenycsúcsát. Új-zélandi riválisa tavalyi sikere után idén is visszatért hazánkba, ahol ezúttal 21,93 méteres eredményével 2. lett.

A szerb Milica Gardasevic 6,83 méteres teljesítménnyel nyerte meg a női távolugrást, amiben Lesti Diana 6,45 méterrel a 4., Farkas Petra 6,34 méterrel az 5., Endrész Klaudia 6,24 méterrel a 6., Nguyen Anasztázia 6,10 méterrel a 7. helyen végzett.

A közönségkedvenc Gianmarco Tamberi jó néhányszor járt már pályafutása során a Gyulai István Memorialon, de most először sikerült nyernie. Az olimpiai bajnok ráadásul koronavírusból nemrég felépülve tudta elérni ezt a saját bevallása szerint is fontos mérföldkövet, amit ennek a versenynek a megnyerése jelent. Az olasz magasugró 2,24 méteres eredményével lett első helyezett. A legjobb magyar ugrók közül Bakosi Péter (2,18 m – 5.), Török Gergely (2,14 m – 6.), Horváth Csaba (2,10 m – 8.) és Jankovics Dániel (2,10 m – 9.) volt ott a mezőnyben.

Nagy taktikai csatát láthattunk férfi 800 méteren, amiből Nicholas Kiplangat Kebenei jött ki a legjobban. A kenyai futó 1:45.49-cel haladt át a célvonalon. A magyarok közül az U23-as csúcstartó Huller Dániel végzett a legelőkelőbb pozícióban, aki 1:46.51-gyel az 5. lett. Kiss Gergő 1:46.78-cal a 7., Szögi István 1:47.89-cel a 10., Vindics Balázs 1:47.99-cel a 11. helyen ért célba. Együd Máté iramfutóként segítette a többieket.

Az elbűvölő személyiségű, mindig mosolygós Shelly-Ann Fraser-Pryce 2021 után visszatért a Memorialra, hogy ezúttal már győzelemmel térhessen haza Székesfehérvárról. A 100 méteres síkfutás ötszörös világbajnoka ennek megfelelően 10.67 másodperces új versenycsúccsal kápráztatta el a közönséget. Tamari Davis (10.92) és Mujinga Kambundji (10.99) is 11 másodpercen belül ért célba. A magyar csúcstartó Takács Boglárka 8. lett 11.56 alatt célba érve.

Marvin Bracy sikerével zárult a férfi 100 méteres síkfutás (9.97 mp). A hármas amerikai győzelmet hozó királyszámban Trayvon Bromell és Elijah Hall végzett még a Top 3-ban, egyaránt 10.01-et futva.

Három fantasztikus képességű világsztár mérte össze az erejét női 100 m gáton is, amiből az olimpiai bajnok Jasmine CamachoQuinn 12.27 másodperces új versenycsúccsal jött ki győztesen. A Puerto Ricó-iak kiválósága egyetlen századdal javította meg az ezúttal 12.49-cel másodikként záró Kendra Harrison korábbi Memorial-rekordját, azonban azt a nagy hátszél miatt végül nem hitelesítették. A 3. helyen Nia Ali végzett, aki még háromgyermekes anyukaként is képes 12.60-as futásokra. Kerekes Gréta 13.60-nal a 7. lett, Kozák Luca sajnos az egyik utolsó gátban megbotlott és nem tudta befejezni a versenyt.

Az újdonsült világbajnok Kristjan Ceh lett az első diszkoszvető a Gyulai István Memorial 2011 óta íródó történetében, aki túlszárnyalta a 70 métert. A szlovén fiatal már elsőre 71,23 métert dobott, amivel megnyerte a versenyt a 2017-es világbajnok Andrius Gudzius (67,39 m) és a 2019-es világbajnok, 2021-es olimpiai bajnok Daniel Stahl előtt (67,01 m).

Férfi 110 méteres gátfutásban bombameglepetés született: Ha csak célfotóval ugyan, de a jamaicai Rasheed Broadbell legyőzte a világbajnok Grant Holloway-t. Mindkettejük neve mellett 13.12 másodperc állt az eredményjelzőn. Sőt, a mögöttük célba érő Daniel Roberts is csupán egyetlen századdal maradt le tőlük. Három, egyaránt a müncheni Európa-bajnokságra készülő magyar atlétánk közül Szűcs Valdó 13.69-cel az 5., Szeles Bálint 13.89-cel a 6. lett, Eszes Dániel nem állt rajthoz.

A férfi 400 méteres síkfutás a 46.75 másodperccel élete legjobbját elérő, 8. helyen záró Molnár Attila remek teljesítménye mellett Vernon Norwood győzelméről marad emlékezetes. A 44.96-tal diadalmaskodó amerikai sprinter mögött az egykörös táv gátfutó változatában friss világbajnok Alison Dos Santost (45.11) és a váltóban olimpiai bajnok Michael Cherry-t (45.42) is maga mögé utasította.

Az atlétika új királynője, Sydney McLaughlin szenzációs futással varázsolta el a székesfehérvári nézősereget. A 400 m gát világrekordere három év után versenyzett ismét Európában, és ha már így tett, akkor 51.68 méteres új versenycsúccsal tette emlékezetessé szereplését. Soha senki nem futotta le ezt a számot ilyen gyorsan Európában, mint a 23. születésnapját ünneplő szupersztár.

A szám magyar indulója, Molnár Janka 56.04-gyel az 5. helyen ért célba, amivel csupán egyetlen századdal maradt el a saját maga által tartott U23-as országos csúcstól.

Minden idők második leggyorsabb 200 méteres futónője, Shericka Jackson két nappal lengyelországi sikere után Székesfehérváron sem talált legyőzőre. A világbajnok jamaicai 22.02-es teljesítményével védte meg címét. A hétfő délután két számban is rajthoz álló Mujinga Kambundji 22.45-tel a 2. lett, akit szorosan követett Kayla White. Csóti Jusztina 24.04-gyel a 7. pozícióban zárt.

A viadal utolsó versenyszáma a férfi 200 méter volt, ahol Erriyon Knighton és Kenneth Bednarek párharcából ezúttal a 18 éves szupertehetség jött ki. Bednarek megsérült, így csak bekocogott a célba. Knighton győztes ideje 19.88 másodperc volt, ami azt jelentette, hogy Gyulai István Memorial egy fantasztikus versenycsúccsal búcsúzott Székesfehérvártól. Máté Tamás 20.88-as teljesítményével a 6. lett, akit a 21.08-as egyéni csúcsot futó Wahl Zoltán követett a célban.

A nap legértékesebb eredményét elérő atlétának járó Dr. Spiriev Bojidar trófeát az amerikai Sydney McLaughlin vihette haza. A 2023-as versenyre a tervek szerint már az új Nemzeti Atlétikai Központban kerül sor.

VERSENYCSÚCSOK:

  • női 800 méter
  • férfi súlylökés
  • férfi rúdugrás
  • női 100 méter
  • férfi diszkosz
  • női 100 m gát
  • női 400 m gát
  • férfi 200 méter

Hírek

Villáminterjúk atlétákkal

Férfi 110m gát

„Azért jöttem, hogy jól érezzem magam és nagyon izgatott voltam, hogy Rasheed ellen küzdhetek meg. Ma meg tudott verni, de nincs idő a szomorúságra, mert pár nap múlva már Monacóban kell a legmagasabb szinten teljesítenünk.”

Grant Holloway (USA), gát, 2. hely

 

női 100m gát

„Szerintem büszke lehetek az eredményemre, de azért egy kicsit gyorsabb futást vártam magamtól. Szeretném visszanyerni a korábbi ritmusomat és szeretnék továbbra is harcolni a jó eredményekért. Ez az egyik kedvenc versenyem, imádom az itteni közönséget, remélem, hogy jövőre is visszatérhetek.”

Nia Ali (USA), 3. hely

 

Férfi rúdugrás

„Ez egy kiváló felkészülés volt Münchenre és az Európa-bajnokságra. Természetesen szerettem volna menni Armand eredményei után és éreztem is az önbizalmat, de sajnos ma nem tudtam az aranyért harcolni.”

Renaud Lavillenie (FRA), 2. hely

 

női 100m

„Nem éreztem túl jól magam a futás előtt, egy kis baleset miatt fájt a fogam, úgyhogy még engem is meglepett ez az eredmény. A világbajnokság után nagyon pozitív, hogy fent tudtam tartani a formám, ebben a sportban kiemelten fontos a konzisztens teljesítmény.”

Shelly-Ann Fraser-Pryce (JAM), 1. hely

 

“Nagyon különleges és nagyszerű élmény volt a mai futás, hiszen nem mindennap versenyezhet az ember ilyen mezőnyben. Shelly mellett futni azt is jelenti, hogy folyamatosan javíthatok az eredményemen.”

Tamari Davis (USA), 2. helyezett

 

Férfi 800m

„Jó futás volt, tetszett az időjárás. A jövőre nézve fejlődnöm kell az ilyen célbaéréseknél, mert egy kicsit nagyobb tapasztalattal a hátam mögött még jobb is lehettem volna. Nehéz ez az év, de azon vagyok, hogy folyamatosan fejlődni tudjak versenyről versenyre.”

Isaiah Jewett (USA), 3. helyezett

 

női 800m

„Őrület, ha belegondolok, hogy két napja még Lengyelországban egy kórházban feküdtem ételmérgezéssel, úgyhogy ez az eredmény hihetetlenül jó számomra és teljesen elégedett vagyok a helyezésemmel.”

Brooke Feldmeier (USA), 3. helyezett

 

Férfi Kalapácsvetés

„Azt hiszem, egy héttel az Európa-bajnokság előtt ez a 80 méter körüli dobás nem nevezhető rossznak. Ma kicsit balra húztak a dobásaim, ebben lehet, hogy volt minimális szerepe a szélnek is, hiszen forgás közben megzavarhatja egy-egy nagyobb lökés a térérzékelést. Úgy gondolom, jó formában vagyok, technikailag is rendben voltam többé-kevésbé, így benne lehetett volna egy nagyobb dobás is, emiatt nem vagyok teljesen elégedett, de ha ez az Eb-n jön majd ki belőlem, amiatt nem fogok szomorkodni.”

Halász Bence (HUN), 2. helyezett

 

„Ugyan a mai eredményem csak a harmadik helyre volt elég, nagyon élveztem ezt a versenyt, mert Magyarország és a Gyulai Memorial is a kedvenceim között vannak. Nem volt könnyű dolgom, mert Lengyelországból nekem kellett elvezetnem idáig és a verseny előtt szinte semmit nem aludtam. Szerintem az elmaradt pihenés hiányzott egy ennél is jobb teljesítményhez, de nem kéne túl kritikusnak lennem magammal szemben, mégiscsak 79 méter fölé jutottam.”

Pawel Fajdek (POL), 3. helyezett

 

Női Kalapácsvetés

„Örülök, hogy ilyen stabilan sikerült dobnom, bár nem egészen úgy sikerült a verseny, ahogy szerettem volna, mivel a 80 métert meg akartam közelíteni, ami egyébként is nagy álmom, de még fiatal vagyok, így remélem, hogy a következő években sikerül ezt is teljesítenem. Az elmúlt időszakom nagyon jól sikerült, ez is mutatja, hogy megfelelő volt a felkészülésem, és annak is örülök, hogy Janee’ Kassanavoid is ilyen jól tudott teljesíteni.”

Brooke Andersen (USA), 1. helyezett

 

„Egy kicsit fáradt voltam ma, Brooke és én most értünk ide Lengyelországból, ahol szintén egymással versengtünk. Hosszú ez a szezon és úgy éreztem, ma jött egy kis visszaesés a teljesítményemben, így elégedett vagyok a második helyezésemmel. Hozzá kell szoknunk a szűkös versenybeosztáshoz és ahhoz, hogy a versenyek után a lehető leggyorsabban regenerálódjunk, mert a következő idény még hosszabb lesz. Összességében élveztem a szurkolók energiáját, ők tudtak felemelni, amikor szükségem volt rá.”

Janee’ Kassanavoid (USA), 2. helyezett

 

„Jól mentek ma a dobások, sokkal jobban éreztem magam, mint a világbajnokságon, így van min dolgoznom az Európa-bajnokságig. Természetesen a jövő heti kezdésre készülök, úgy érzem, készen állok a müncheni megméretésre, talán egy kicsivel nagyobb lendületre lesz szükségem a dobásoknál, de ezek a versenyek abban segítenek, hogy kellően formába lendüljek. Annak ellenére, hogy a versenyek után mentálisan mindig fáradtnak érzem magam, a vb után volt néhány hét, amíg csak edzettem, így jó volt kicsit „leszállni a földre” a mai versenyen.”

Katrine Koch Jacobsen (DEN), 3. helyezett

 

„Nagyszerű, hogy az utolsó dobásomból ki tudtam hozni egy jobb eredményt. Egy kicsit feszült voltam, hogy két hibás próbálkozásom is volt korábban. Erre edzésen tudatosan készülünk is, hogy mentálisan képes legyek a legvégén még megvillanni, így nem ez volt az első alkalom ebben az idényben, amikor az utolsó próbálkozásomnál sikerült javítanom.”

Gyurátz Réka (HUN), 5. helyezett

 

Női Gerelyhajítás

„Nagyon izgatott és boldog vagyok, hogy ma a második helyen tudtam végezni, főképp azért, mert ismét sikerült 60 méter felett dobnom. Nem vagyok hozzászokva még, hogy ennyi versenyen vegyek részt ilyen rövid időn belül, így ma kissé fáradtnak is éreztem magam, ennek ellenére sikerült így szerepelnem. Most hazarepülök Görögországba, hogy befejezzem a jövő héten kezdődő Európa-bajnokságra a felkészülésem, hiszen ott is a legjobbak között szeretnék majd végezni.”

Elina Tzengko (GRE), 2. helyezett

 

„Ez egy remek eredmény az Európa-bajnokság előtt, nagyon elégedett vagyok, hogy kétszer is 58 méter felett tudtam dobni. Ahhoz képest, hogy még korán van, kiváló hangulatban zajlott a versenyünk, nagyon jól esett a szurkolók támogatása.”

Szilágyi Réka (HUN), 3. helyezett

Hírek

Az atlétika világsztárjai Székesfehérváron!

A 2022-es Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj jó hangulatú vasárnapi sajtóeseményén új oldalukat ismerhettük meg a legnagyobb sztároknak. A hagyományos kérdezz-felelek mellett kosárlabdában és dartsban is kipróbálhatták magukat.

Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere:

„Nagyon nagy öröm minden sportot és atlétikát szerető fehérvári embernek, hogy a Gyulai István Memorial hosszú idő óta minden nyáron visszatér hozzánk. Székesfehérvár köztudottan szereti a sportot, régóta komoly atlétikai élettel rendelkezik, így az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is nagy örömmel mondtunk igent a felkérésnek. Bízom benne, hogy egy fantasztikus viadallal ér véget az elmúlt időszak” – mondta Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, aki számára nagy öröm volt a belvárosban látni a világklasszis atlétákat nem csak az elmúlt napokban, de az előző nyolc esztendő alkalmával is.

Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke:

„Tehetséges az, akinek játék az, ami másnak munka. 12. alkalommal rendezzük meg a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjat, ebből kilencedik alkalommal lesz Székesfehérvár az otthona. A Gyulai István Memorial az atlétika ünnepe, ami a honi atlétika, atléták és versenyszervezők jó hírét viszi a világban. A 125 éves Magyar Atlétikai Szövetség a sikerhez nélkülözhetetlen összes tulajdonággal rendelkezik. Megvan a tudás, a szenvedély és az akarat ahhoz, hogy jó eredmények szülessenek nem csak a holnapi versenyen, de a közeljövőben is.

Székesfehérvárral kapcsolatban mindig is pozitívak voltak az élményeink. 2020-ban a pandémia után még nézők nélkül került sor a versenyre, tavaly már a világ 5. legjobb atlétikai versenye lett, amire talán még mi szervezők sem gondoltunk, hogy összejöhet. A Forma-1-es Magyar Nagydíj mellett ez az egyetlen olyan sportrendezvény itthon az elmúlt 10 évben, amit minden évben megrendeznek. Székesfehérvár – a világ atlétikája megtanulta ezt a nevet, már mindenki megtanulta. Soha nem tettük ennyire magasra a lécet, a legenda folytatódik. Egy héttel az esemény előtt eladtunk minden jegyet rá, ez is azt mutatja, hogy a minőségi atlétikára mindenki ki van éhezve. Soha annyi magyar indulója nem volt a Memorialnak, mint holnap lesz. Egyre több a tehetség, a magyar atlétika fejlődik.”

Spiriev Attila, a verseny sportigazgatója:

„Számomra mindig egy különleges pillanat ez a verseny előtti sajtótájékoztató. Volt szerencsém személyesen ismerni a névadót, Magyarország történetének kiemelkedően legnagyobb sportdiplomatáját, Gyulai Istvánt. Armand Duplantis, a világ jelenlegi legjobb férfi atlétája mellett korunk Usain Boltja, Sydney McLaughlin is hazánkba látogat, aki egy rövid 2019-es turnét leszámítva most versenyez először Európában. Itt van minden idők talán legjobb női sprintere, Shelly-Ann Fraser-Pryce, az óriási közönségkedvencnek számító Gianmarco Tamberi, és a külföldön először a Gyulai István Memorialon rajthoz álló Grant Holloway.

Két célt tűztünk ki magunk elé erre az évre: egyrészt szeretnénk olyan top világsztárokat bemutatni, akik a 2023-as budapesti világbajnokság fő sztárjai lesznek. Másrészt minél több magyar atlétát szerettünk volna ebbe a mezőnybe becsempészni, így a szokásosnál kétszer többen, 45-en vehetnek részt abban a nemes vetélkedésben, ami többek között a Dr. Spiriev Bojidar trófeáért zajlik. Ezt a verseny végén a legjobb eredményt elérő atlétának adjuk át a hétfői nap végén.”

Számos hétfőn rajthoz álló atléta jelenléte aranyozta be a hétfői sajtóeseményt. Első körben a futószámok képviselőié volt a főszerep, akik rövid kérdésekre válaszoltak.

„Ez ugyanúgy a sport része, amiből igyekszem keményen talpra állni minél hamarabb” – mondta Jasmine Camacho-Quinn arra a kérdésre, hogy milyen érzés, amikor valaki szinte a semmiből jön és legyőzi őt. (Utalva Nia Ali világcsúccsal aratott meglepetés sikerére a nemrég véget ért világbajnokságon – a szerk.) A Puerto Ricó-iak kiválósága a 2016-os olimpiát nevezte a legnehezebb kihívásnak, ami után a következő, tokiói ötkarikás játékokat már megnyerte 100 méteres gátfutásban.

„Összességében jó érzés, hogy hozzá hasonlítanak, de azért próbálok nem foglalkozni vele, hanem csak magamra koncentrálni, hogy minél jobb legyek” – mondta a 18 éves Erriyon Knighton arra a kérdésre, hogy milyen érzés számára a Usain Bolttal való folyamatos összehasonlítása. Legjobb pillanatának a 2020-as szezonban, a koronavírus utáni időszakban futott 200 méterét nevezte meg.
„Székesfehérvár a második otthonom, egy nagyon fontos hely az életemben, szeretek ide járni. Elképesztő érzés volt hazai pályán versenyezni a világbajnokságon, a családom, barátaim és a korábbi tanáraim előtt győzni” – üzente Grant Holloway, akinek minden egyes nap egy új kihívás és egy fejlődési lehetőség, amit nagyon szeret az atlétikában.

„Nem lehet szavakba foglalni azt az érzést, amit akkor éreztem, amikor olimpiai bajnok lettem” – mondta Gianmarco Tamberi, aki a tokiói olimpia egyik legemlékezetesebb pillanatát szolgáltatta, amikor Mutaz Essa Barshim nyakába ugorva vette tudomásul, hogy megosztozhat az aranyérmen jó barátjával.

A négy atléta ezután egy jó hangulatú kosárlabdás játékban vett részt, amit Tamberi nyert meg, a döntőben Knightont legyőzve.

„Idestova négy éve üldöztem ezt a 80 métert, felemelő érzés, hogy nem egy akármilyen versenyen, hanem a világbajnokságon sikerült ezt túlszárnyalnom” – mondta Halász Bence, aki a kemény munkának a szeretetét a szüleinek köszönheti, akik igyekeznek minden versenyén ott lenni és szurkolni neki.

Hat fantasztikus képességekkel megáldott dobó egy jó hangulatú körkérdéses beszélgetésben vett részt. Szóba kerültek a táplálkozási szokásaik, hogy mit szeretnek leginkább a sportjukban, és hogy mennyit futnak 100-on.

Kristjan Ceh: Négy-ötször eszem naponta, nem követek semmilyen diétát. 60 méternél soha nem szoktam többet futni.

Daniel Stahl: Hatszor, kis adagokat eszem egy nap, átlagos ételekkel. 40-50 méternél többet én sem szoktam futni. A dobás érzését szeretem a legjobban, amikor a diszkosz elhagyja a kezem és elindul a levegőben.

Halász Bence: Edzőtáborban napi háromszori étkezés, karaj, csirke minden nap. Szerencsére bármennyit és bármit ehetek én is, de a süteményeket igyekszem elkerülni. Az edzésemnek szerves része a futás, korábban fiatalként országos bajnokságon is indultam. A jó dobás érzése az, amit a leginkább szeretek.

Pawel Fajdek: Soha nem figyelek arra, hogy mit eszek. Nem szoktam futni, a sérülésveszély miatt ez nem lenne szerencsés. Sokat utazom, új embereket ismerhetek meg, amit nagyon szeretek az egészben.

Tom Walsh: Öt-hatszor eszem kis adagokban, de ez relatív, hogy mi számít kis adagnak. Nagyjából 5000 kalóriát fogyasztok egy nap. Általában csak 20-30 métert futok, de nagyon nehéz utána megállnom. 365 napot edzünk és versenyzünk egy évben, ez nagyon monoton tud lenni. Viszont közben olyan barátokat tudunk szerezni, akik örökre az életünk részévé válnak.

Wojciech Nowicki: Négy-öt alkalommal eszem egy nap, nekem sem kell figyelnem arra, hogy mit fogyasztok. 30-40 métert elég nekem lefutni az edzéseimhez. A versenyzés örömét imádom. Nagyon motiváló, hogy minden verseny más és más.

A világsztár dobók egy izgalmas dartsozással hangoltak a hétfői versenyre, amiben Daniel Stahl volt a legjobb.

„Nagyon sok csodálatos atléta van, így nem feltétlenül gondolom magam a sportág arcának” – mondta nagyon szerényen Armand Duplantis, aki próbál erre nem gondolni, hanem csak minél magasabbra ugrani. „Szeresd, amit csinálsz!” – ez a svéd világsztár sikereinek alapja, aki már hároméves kora óta űzi a rúdugrást a szülei kertjében, úgyhogy ez a szeretet nála már nagyon hamar megvolt.

„Szeretném folytatni ezt a sorozatot, amit tavaly elkezdtem. Szeretnék történelmet írni a jövőben is” – mondta Sydney McLaughlin, aki az egyik legnehezebb versenyszámban, 400 méteres gátfutásban vált minden idők legjobbjává 23 esztendős korára. Az amerikaiak csillaga 100 m gáton és 400 m síkon is szívesen kipróbálná magát a közeljövőben.

„Egyértelműen nagyon sokra hivatottak, a határ a csillagos ég a számukra” – mondta Shelly-Ann Fraser-Pryce a mellette ülő Armand Duplantisról és Sydney McLaughlinról. A 100 méteren ötszörös világbajnok jamaicai a fiataloknak mindig azt mondja, hogy higgyenek és bízzanak magukban, mert a legnehezebb helyzet is a javukra tud fordulni, ha tesznek érte.

A telt házas Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj hétfő délután 12:45-kor a női gerelyhajítással veszi kezdetét. Az eseményt az M4 Sport 15:30-tól élőben követi a televízióban és online, az m4sport.hu oldalán is.

Hírek

Sydney McLaughlin, az atlétika új királynője

Fotó: World Athletics / Getty Images

 

Abban a szerencsés helyzetben lehet részünk az augusztus 8-i Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon, hogy a sportág legnagyobb férfi csillaga, Armand Duplantis mellett korunk legnagyobb női sztárját, Sydney McLaughlint is láthatjuk majd Székesfehérváron.

Már csak kettejük személye miatt is garantált, hogy aki ott lesz a telt házas Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban hétfőn, örök élményben részesül. Duplantis érkezése már tavasszal ismertté vált, és a rúdugrás világcsúcsát azóta 6,21 méterre javító svéd klasszis nagy célokkal érkezik Magyarországra.

Sydney McLaughlin indulása az utolsó héten vált biztossá. Az amerikai sztár részvétele talán még Duplantisénál is nagyobb szó. Elég arra gondolnunk, hogy a 23. születésnapját egy nappal a Memorial előtt ünneplő atléta utoljára 2019-ben, a zürichi Gyémánt Liga-forduló alkalmával versenyzett Európában.

Az akkor még alig 20 esztendős fiatalnál ekkoriban még volt nagyobb név a 400 méteres gátfutás mezőnyében. Honfitársa, a nála közel egy évtizeddel idősebb Dalilah Muhammad pont 2019-ben volt élete formájában: ő volt az, aki 52.23-ra javította a szám 2003 óta fennálló világcsúcsát, amiből a dohai világbajnokságon további négy századmásodpercet faragott.

McLaughlin már ezen a „sivatagi vb-n” is ott volt közvetlenül az aranyérmes mögött, de végül hét századdal Muhammad mögött ért célba, így ezüstérmes lett. Ez persze így is nagy szenzáció volt, hiszen ezt az eredményt 20 évesen sikerült elérnie. Aztán 2020-ban elkezdett az edzőlegenda Bob Kersee-vel dolgozni, aki olyan korszakos atlétákat edzett előtte, mint Jackie Joyner-Kersee, Florence Griffith Joyner vagy Allyson Felix.

Nem is kellett sokat várni az első közös sikerükre: 2021-ben Eugene-ben az első nő lett, aki 52 másodpercen belül futotta le az egyik legnehezebb versenyszámot. 51.90-es teljesítménye után a tokiói olimpia legnagyobb esélyesévé lépett elő, ahol nem is okozott csalódást. Elképesztő volt látni, ahogyan a japán fővárosban közel fél másodperces lefarag az idejéből, és 51.46 másodperccel pályafutása első olimpiai aranyérmét nyeri meg.

A Hayward Field egyértelműen kedvenc helyszíneinek egyike, ugyanis nem csak, hogy itt vette át Muhammadtól a „minden idők leggyorsabb 400 m gátasa” titulust, de idén az amerikai válogatón ugyanitt futott 51.41-et. Ezt az időt szűk egy hónappal később szintén a sportág USA-beli otthonában zúzta porrá, amikor 50.68 másodperc alatt célba érve megnyerte a világbajnokságot.

Ez egy olyan erős időeredmény, hogy a 400 méteres síkfutás döntőjében is megelőzött volna vele két embert. Sőt, a 2011-es és a 2013-as világbajnokságon is az 5. lett volna 400 m síkon.

Bájos mosolya, könnyed futóstílusa és fantasztikus eredményei sokak kedvencévé tették őt az elmúlt időszakban. Az Instagramon 1,1 millió követőjével már most ő az egyik legnépszerűbb atléta, pedig még szinte a teljes pályafutása előtte áll. Nagy kérdés, hogy milyen számokban képzeli el a jövőjét, mert ha azt vesszük, hogy az amerikai 4×400 méteres váltó utolsó embereként repülő rajttal ugyan, de mégis 47.91 másodpercet futott, akkor az NDK-s Marita Koch által 1983 óta tartott 47.60-es világcsúcs sem tűnik elérhetetlennek a számára.

De hétfőn Székesfehérváron még 400 méteres gátfutásban láthatjuk majd rajthoz állni a sportág új királynőjét!

Hírek

Rekord számú magyar részvétel a Memorialon

46 hazai atléta léphet pályára telt ház előtt augusztus 8-án a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon. Mutatjuk, hogy kiknek drukkolhatunk hétfőn a helyszínen, vagy az M4 Sport adásán keresztül!

A férfi 100 méter immáron kétszeres magyar bajnoka, a márciusban alig 20 évesként a fedett pályás vb-re kijutó Illovszky Dominik ezúttal is a királyszámban áll rajthoz. Még nála is gyorsabb volt idén Pap Márk, akinek a 10.25 másodperces idejénél utoljára 2004-ben futott magyar sprinter jobbat. Ugyanakkor őt Székesfehérváron nem 100-on, hanem 200 méteren láthatjuk majd rajthoz állni.

Ugyanez igaz Máté Tamásra, aki a félkörös táv itthoni legjobbjaként várhatja a versenyt. Az eddig felsorolt atlétákhoz hasonlóan a fiatal sprintergenerációhoz tartozó Wahl Zoltán megnyerte az U23-as országos bajnokságot szűk egy hónappal ezelőtt. A szintén csak 20 esztendős Molnár Attila fő számában, 400 méteren fut majd hétfő este, amiben 2021-ben és 2022-ben sem talált legyőzőre a felnőtt ob-n.

800 méteren öt nagyszerű képességekkel megáldott atlétánk is ott lesz a mezőnyben. Vindics Balázs a szám fedett pályás magyar csúcstartójaként, négyszeres szabadtéri és kilencszeres beltéri ob-győztesként, korábbi fedett vb-indulóként várhatja a Memorialt. A müncheni Eb-re is kijutó Huller Dániel 1:45.53-as U23-as magyar rekordot futott pár héttel ezelőtt Pápán, amivel egy sérülésekkel teli időszakot követően ismét megmutatta tehetségét.

Kiss Gergő óriási versenyben lett magyar bajnok 800-on június végén, most őt is láthatjuk majd, ahogyan veszprémi csapattársát, Szögi Istvánt is, akinek a fő számát, az 1500 métert ezúttal nem rendezik meg, így ő is ezen a távon indul. Együd Máté iramfutóként állhat helyt.

110 méteres gátfutásban mindhárom nemzetközi szintű versenyzőnket láthatjuk majd, Szűcs Valdó, Szeles Bálint és Eszes Dániel is összemérheti erejét az immáron kétszeres világbajnok Grant Holloway-jel. Diszkoszvetésben Huszák János és Szikszai Róbert is olyan ellenfelekkel hangolhat az Eb-re, mint amilyen a legutóbbi három világbajnok: Kristjan Ceh, Daniel Stahl és Andrius Gudzius.

Magasugrásban és rúdugrásban vb-döntő szintű mezőny vár az atlétáinkra. Előbbiben a 2022-es magyar bajnoki címen megosztozó Bakosi Péter és Horváth Csaba mellett Jankovics Dániel és Török Gergely nevét is megtalálhatjuk a nevezési listán. Nagy Marcell pedig a sportág legnagyobb világsztárjával, Armand Duplantisszal egy mezőnyben ugorhat, aki mellett Renaud Lavillenie és Thiago Braz is az olimpiai bajnokok táborát erősíti majd a reméljük minél hosszabb versenyben.

Ahogyan az immáron 80 méteres dobók táborát erősítő Halász Bence zsinórban ötödik magyar bajnoki aranyérmének megnyerése után mondta, a hazai kalapácsvetés színvonala régen volt ilyen magas, mint amit ezen a nyáron láthatunk. Az olimpiai bajnok Pars Krisztián és Rába Dániel is Eb-indulóként várhatja a viadalt, amiben Pásztor Bence, Varga Donát és Czeller Gábor is részt vesz majd.

Amit a jamaicaiaknak 100 méteren Shelly-Ann Fraser-Pryce, 200 méteren Shericka Jackson jelent, azt számunkra Takács Boglárka és Csóti Jusztina jelenti a két legrövidebb sprintszámban. Mindketten értékes eredményekkel gazdagodhatnak a hétfői napon. Ugyanez igaz a 800 méteren az Eb-re Székesfehérváron hangoló Bartha-Kéri Biankára is, aki Ferencz Anna és Heffner Hédi társaságában szeretne minél jobb időt futni a kétkörös távon. Ebben a fiatal Mohai Regina lehet a segítségükre, aki az iramfutójuk lesz a versenyen.

Természetesen a Memorialon 2020-ban magyar csúcsot futó Kozák Luca sem marad ki a résztvevők közül 100 méteres gátfutásban, ahogyan régi ellenfele, Kerekes Gréta szintén a legjobbakkal futhat. Kíváncsian várjuk, vajon Jasmine Camacho-Quinn, Kendra Harrison vagy éppen Nia Ali milyen teljesítményt hoz ki belőlük. 400 méteres gátfutásban a magyar bajnok, U23-as országos csúcstartó Molnár Janka is ott lesz a mezőnyben.

A férfi kalapácsvetés mellett a női távolugrás lesz a másik olyan versenyszám, amiben hat magyarnak is szurkolhatunk. Az elmúlt másfél-két év legjobbjainak számító Nguyen Anasztázia, Lesti Diana, Farkas Petra trió mellett a hétpróbában az Eb-re készülő Krizsán Xénia és a hosszú idő után ismét egyéni csúcsot ugró Endrész Klaudia is megmutathatja magát. 

Sőt, először ugorhat ennyire erős nemzetközi mezőnyben a 2007-ben született, pár napja minden idők legsikeresebb magyar EYOF-szerepléséből a részét aranyéremmel kivevő Rózsahegyi Bori is. Korábban 15 évesen nem sokan voltak képesek 6,16 méteres ugrásra, így mindenképpen érdemes lesz az ő szereplését is követni.

A kalapácsvetésben zsinórban hét bajnoki címnél járó Gyurátz Réka 71,57 méteres idei legjobbjával bebizonyította, hogy Münchenben is nagyon szép eredményre lehet majd képes. Nem csak ő, de szombathelyi csapattársa, a PB-jét 66,73 méterre javító Németh Zsanett is kiváló formában léphet dobókörbe.

Szilágyi Réka, Moravcsik Angéla és Kövér Fanni lesznek azok, akiket először láhatunk majd a Memorialon. Hétfő délután 12:45-kor ugyanis a női gerelyhajítással kezdődik majd a rendkívüli izgalmakat tartogató program, amiben egészen estig lesz majd kiért szorítanunk.

Hírek

A szupersztár Sydney McLaughlin is indul a Gyulai István Memorialon!

Sydney McLaughlin (USA), aki a nemrég befejeződött atlétikai világbajnokságon hihetetlen világcsúcsot futott, ma délután megérkezett Magyarországra, hogy fő versenyszámában, a 400 m gátfutásban induljon a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon, Székesfehérváron.

A budapesti repülőtéren Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke fogadta őt és edzőjét, Bobby Kersee-t.

Sydney McLaughlin személyében különleges meglepetéssel bővült a verseny sztárokkal teli mezőnye, amely olyan más világnagyságokat is fölvonultat, mint Armand Duplantis, Shelly-Ann Fraser-Pryce, Grant Holloway, Gianmarco Tamberi, Shericka Jackson, Alison Dos Santos és számos más olimpiai- és világbajnok illetve érmes.

Az esemény augusztus 8-án, hétfőn lesz Székesfehérváron, az atlétikai központban.

Hírek

Minden jegy elkelt! Telt házas lesz az idei Memorial!

Miután tavaly a világ ötödik legerősebb atlétikai versenye lett a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj, újabb nagy sikert könyvelhet el a legrangosabb magyarországi atlétikai viadal. A verseny 2011 óta íródó történetében először elővételben elfogyott minden jegy, így már garantáltan telt ház előtt léphetnek pályára a sportolók.

A legenda folytatódik! – a 2022-es Memorial egy újabb fontos mérföldkő lesz a verseny történetében. Már hat nappal az augusztus 8-án Székesfehérváron sorra kerülő megmérettetés előtt minden jegy elkelt az eseményre.

A közönség kiemelkedő érdeklődése a tavalyi sikerek mellett annak is köszönhető, hogy a sportág legjobb hazai képviselői mellett a világ legnagyobb világsztárjai is egyre népszerűbbek Magyarországon. Bő egy évvel a 2023. augusztus 19. és 27. között Budapesten sorra kerülő világbajnokság előtt a szervezők meghívták azokat a világklasszisokat, akikről a jövő évi vb is szólhat majd.

Olyan olimpiai- és világbajnokokkal, világcsúcstartókkal találkozhat majd a közönség, mint Armand Duplantis, Shelly-Ann Fraser-Pryce, Shericka Jackson, Jasmine Camacho-Quinn, Erriyon Knighton, Alison Dos Santos, Grant Holloway vagy éppen Gianmarco Tamberi. Az erős riválisok mellett szintén fontos a Memorialon induló magyar atlétáknak, hogy a vb-re hangolódva telt ház, azaz 2500 magyar szurkoló előtt versenyezhetnek.

Ráadásul Kozák Luca, Takács Boglárka, Gyurátz Réka, Szilágyi Réka, Halász Bence, Huller Dániel és Máté Tamás egytől egyig olyanok, akiknek az augusztus 15-én kezdődő müncheni Európa-bajnokság előtti utolsó ráhangoló versenyük az augusztus 8-i Memorial lesz.

Hírek

Négy magyar atléta is nyert már a Gyulai István Memorialon

 

Márton Anita, Baji Balázs, Kővágó Zoltán, Pars Krisztián – ők négyen tudtak a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj történetében diadalmaskodni.

A Memorial 2011 óta íródó történetében négy hazai klasszisunk összesen tíz győzelmet gyűjtött be. Ez is jól mutatja, hogy mennyire nehéz dolga van a mieinknek a sikerre, ugyanis évről évre világsztárok látogatnak el a legrangosabb magyarországi egynaposra.

Már az első, még a Puskás Ferenc Stadionban megrendezett viadalon két magyar győzelemnek örülhettünk: az egy Pars Krisztián nevéhez kötődik, aki 79,37 méteres dobásával megnyerte a kalapácsvetést, és a következő három évben is őt hirdették ki győztesnek. 2012-es sikere azért volt emlékezetes, mert újdonsült olimpiai bajnokként külön köszöntésben is részesült.

2013-ban már jócskán 80 méter feletti eredménnyel lett első (80,73 m), hogy aztán egy évvel később olyan messzire repítse a kalapácsot, amit még korunk legnagyobb sztárjai, Pawel Fajdek és Wojciech Nowicki is megirigyelhetnek. 2014-ben 82,49 méterrel nyert, ami még mindig a Memorial történetének egyik legnagyobb dobása.

A másik nyertese az első Memorialnak a szintén négy győzelemmel bír Kővágó Zoltán diszkoszvetésben, akinek 69,50 méteres, 2011-ben elért győztes dobását azóta sem sikerült senkinek túlszárnyalnia. Könnyen lehet, hogy már nem kell sokat várni arra, hogy valaki először 70 méter fölé kerüljön, ugyanis a 2019 óta hazánkban veretlen Daniel Stahl mellett itt lesz az újdonsült világbajnok Kristjan Ceh és a 2017-es világbajnok Andrius Gudzius is.

Kővágónak még a háromszoros Memorial-bajnok Stahlnál is több sikere van, ugyanis 2011 után 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben sem talált legyőzőre.

Baji Balázs 2016-ban megnyerte a 110 méteres gátfutást, majd egy évvel később 13.15 másodperces fantasztikus magyar csúcsot futva hangolt a londoni világbajnokságra, ahol vb-bronzérmes lett. Ez a két eredmény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2017-ben ő legyen az Év sportolója Magyarországon.

2017-ben Kővágó mellett Márton Anitának is szerencsét hozott Székesfehérvár, 19,48 méteres dobásával megnyerte a súlylökést. Neki is jó ráhangolás volt a vb-re a megmérettetés, ugyanis Baji Balázshoz hasonlóan ő is felállhatott a dobogóra Londonban – ezüstérmes lett.

Magyar győztese ugyan öt éve nem volt a Memorialnak, de nem maradtunk szenzációs eredmények nélkül: Kozák Luca 2020-ban pont ezen a versenyen futotta azt a 12.71 másodperces magyar csúcsát, amit nemrég az országos bajnokságon egyetlen századdal megjavított.