Hírek

– Rutinos „gyulaisnak” számítasz, hiszen már 2011-ben, az elsőn is indultál a Puskás Ferenc Stadionban – igaz, nem távolugrásban, hanem 200 méteren, és életed legjobb idejével 23.81-es eredménnyel lettél hetedik, például Veronica Campbell-Brown, Sanya Richars-Ross és Blessing Okagbare mögött. Baji Balázs azt mondta, hogy – többek között – azért is az Atlétikai Magyar Nagydíjon futott országos csúcsot, mert olyan speciális a közeg, hogy kihozza a sportolóból a maximumot. Mi ennek a versenynek a különlegessége?

 

– Minden évben olyan mezőnyt hoznak Magyarországra a szervezők, mely nagyon motiváló, de ennél még fontosabb, hogy a hazai közönség szinte belehajszolja a magyar sportolókat a jó eredmények elérésbe. Ilyet máshol nem tapasztalunk.

 

– Hogy viselkednek itt a világsztárok? Vannak sztár allűrök, nagyképűsködések, vagy abszolút egyenrangú partnernek tekintenek titeket?

 

– Soha nem tapasztaltam, hogy lenéznének bennünket. Sokaktól hallottam olyan visszajelzést, hogy nagyon szeretik ezt a versenyt, szívesen jönnének vissza a következő években is. Tudok olyanról, akinek ez az egyik kedvenc egynaposa, és ugyanúgy viselkednek, mint bármilyen más nemzetközi versenyen, egyenrangú félként tekintenek ránk.

 

– Éltél, tanultál, versenyeztél az Amerikai Egyesült Államokban. Tudsz párhuzamot vonni az ottani versenyszervezéssel?

 

– Főleg egyetemi versenyeken indultam, ezeken néha nyílt számokat is rendeztek, ahol olyanok is indulhattak, akik már végeztek, de nem volt ennyi világsztár. Előfordult 400 méteres síkfutásban, hogy egy-két nagyobb nevet meg tudtak nyerni a szervezők, de hogy nyolcból nyolc világszintű sportoló legyen, olyannal nem találkoztam.

 

– Amikor a bemutatásnál Bartoletta, Proctor, Saunders szintű távolugrók állnak melletted, akkor mi jár a fejedben?

 

– Soha nem nézem, hogy kik indulnak, csak magamra figyelek, amúgy nem vagyok ijedős típus. Minden versenyen úgy indulok el, hogy az egyéni csúcsomat szeretném megjavítani, függetlenül attól, hogy kikkel versenyzek, de az mindenképpen motiváló, ha sztárok is rajthoz állnak.

 

– Most 6.77 méternél tartasz, hogy érzed meglesz az olimpiai kvalifikációs szint?

 

– Erre készülünk. Ez nagyon másfajta felkészülés volt, mint amihez hozzászoktam. Meglátjuk mi sül ki ebből. Azért nem lennék csalódott, ha már augusztusban sikerülne a szint közelébe kerülni, függetlenül attól, hogy az még nem érne kvalifikációt, de nyilván pozitív visszajelzés lenne. Szeretnék egyéni csúcsot ugrani, a legjobbat kihozni magamból. A Gyulai István Memorial az év az egyik fő versenye így, már itt szeretnék egyéni csúcsot elérni, aztán persze akkor is, amikor újra megnyílik a kvalifikáció lehetősége.

 

– Az MTK Budapest felkészülési versenyén tréfásan azt mondtad a versenybíróknak, hogy elég hét és fél méterig felásni a távolugró gödröt. Az meglehetősen közel lenne a világrekordhoz. Mi lenne az az eredmény, amivel pályafutásod alatt elégedett lennél?

 

– Valóban vicc volt, de soha nem gondolkodom centiméterekben, mert az korlátozhatja az embert. Most az olimpia cél, de nincsenek számok a fejemben. Szeretnék jó technikát összerakni, és ha azzal minden rendben lesz, akkor nyilván az eredményekben is megmutatkozik majd.