Hírek
A magyar atlétika erejét mutatja a Gyulai István Memorial sikere
Hatalmas közönség- és szakmai sikert hozott a 2022-es Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj. A legrangosabb hazai atlétikai versenyen telt ház, rekordszámú magyar részvétel, sztárparádé és hét új versenycsúcs mellett a verseny hangulata marad meg az atlétikát szerető közönség számára.
Egy évvel a 2023-as budapesti világbajnokság előtt a szervezők szerettek volna minél több olyan világklasszis atlétát bemutatni a magyar közönségnek, akik jövőre augusztus 19. és 27. között is elkápráztathatnak majd bennünket.
A teltházas versenyen bebizonyosodott, hogy az atlétikára óriási igény van Magyarországon.
„Az idei Gyulai István Memorial legfontosabb eredménye, hogy mindenki a saját szemével láthatta, milyen erős az atlétika és milyen erős a magyar atlétika. Meg tudtunk szervezni egy olyan versenyt, amelyen részt vettek a sportág legnagyobb világsztárjai, rekord számban vettek részt rajta magyar atléták, mindez csodálatos közönség előtt, egy teltházas stadionban.” – mondta Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke. „Kiváló otthona volt a versenynek kilenc éven át Székesfehérvár, de a helyszínt valóban kinőttük, a közönség és a sajtó, köztük a nemzetközi média érdeklődése, a tévéközvetítés is tágasabb helyszínt igényel. Elértük azt a célt, amit 11 évvel ezelőtt kitűztünk magunk elé. Azt mondtuk és ez vált a szlogenünnké is, hogy A Legenda folytatódik. Sikerült újra népszerűvé tennünk ezt a csodálatos sportágat és megmutatni, hogy milyen ereje van a magyar atlétikának, a versenyzőknek, a szakmai stábnak és a versenyszervő csapatnak” – tette hozzá.
A legnagyobb érdeklődés a svéd világsztár Armand Duplantist övezte, amit jól mutat, hogy a rúdugráshoz közel nem csak a lelátók, de a pálya melletti füves területek is teljesen megteltek, egy gombostűt sem lehetett leejteni a környéken.
A rúdugrás világcsúcstartójának a kavargó szél megnehezítette a dolgát, de így is ámulatba ejtette a nézőket, hogy mennyire könnyeden és szépen ugrott az atlétika egyik legnehezebb versenyszámában. Ugyan a 6,01 méteres magasságot nem sikerült átugrania a szél miatt, így is fantasztikus, 5,80 méteres versenycsúccsal nyert.
Duplantis mellett a sportág új királynője, Sydney McLaughlin és a legendás jamaicai sprinter, Shelly-Ann Fraser-Pryce volt a közönség kedvence. A 23. születésnapját ünneplő McLaughlin három év után versenyzett ismét Európában, és rögtön egy olyan eredményt ért el 400 méteres gátfutásban, amilyet ezelőtt soha senki Európában. 51.68 másodperces ideje ráadásul a valaha volt hatodik leggyorsabb futás az egész világon.
A 100 méter ötszörös világbajnoka, Fraser-Pryce tavaly már járt Székesfehérváron, de akkor Elaine Thompson-Herah legyőzte őt. Ezúttal a 35 éves sprinterklasszis már a Gyulai István Memorialt is kipipálhatta a még hiányzó győzelmek listájáról. Duplantishoz és McLaughlinhoz hasonlóan ezt ő is versenycsúccsal, 10.67 másodperccel tette meg. Pontosan azzal az eredménnyel, amivel világbajnok lett két héttel ezelőtt Oregonban.
Láthattuk az új Usain Boltnak tartott, még mindig csak 18 esztendős Erriyon Knightont 19.88-at futni 200 méteren. Láthattuk a megjelenésével és vastag keretű szemüvegével leginkább Supermanre hasonlító Kristjan Ceh-t 70 méter fölé repíteni a diszkoszt. Női 800 méteren az etióp Diribe Welteji volt az, aki 1:59.33-ra javította a Memorial-rekordot.
Szintén láthattuk súlylökésben a magyar felmenőkkel bíró Joe Kovacsot egészen elképesztő 22,89 méteres teljesítménye után két, egyaránt magyar és amerikai színekben pompázó ajándék rugdalózóval a kezében ünnepelni. „Higgyék el, a feleségem várja az ikreket, nem én” – mondta viccesen a kétszeres világbajnok arra utalva, hogy testalkata alapján néhányan akár ennek az ellenkezőjét is hihetnék.
Duplantis, McLaughlin, Fraser-Pryce, Knighton, Ceh, Welteji, Kovacs – hét világsztár, akik beírták magukat a Memorial történelemkönyvébe azáltal, hogy versenycsúcsot értek el. Hozzájuk csatlakozhatott volna Jasmine Camacho-Quinn 100 méteres gátfutásban, de a túl nagy hátszél miatt a 12.27 másodperces remeklését végül nem hitelesítették.
Magyarországon szintén nagyon népszerű Gianmarco Tamberi, aki úgy szerezte meg első Memorial-győzelmét magasugrásban, hogy pár napja még a koronavírusos volt. Az olasz olimpiai bajnok showmant a stábja nem is akarta elengedni, de ő nem akart lemaradni egyik kedvenc versenyéről. Az olimpiai bajnok és világbajnok gátfutó, Grant Holloway most ugyan az utolsó métereken elveszítette a 110 m gátat, mégis imádja azt a versenyt, egyenesen azt mondta, hogy Székesfehérvár a második otthona, ugyanis először itt vett részt profi versenyen még 2019-ben. Shericka Jackson nevét sem lehet kihagyni, 200 méteren minden idők második sprinternőjeként, világbajnokként védte meg címét Székesfehérváron.
A sztárok bemutatása mellett a szervezők számára egy évvel a budapesti világbajnokság előtt legalább annyira fontos volt az is, hogy minél több magyar atlétának adják meg a lehetőséget, hogy erős mezőnyben versenyezzenek.
Többen kitűnően éltek is ezzel: Halász Bence még az ötszörös világbajnok Pawel Fajdeknél is nagyobbat dobott kalapácsvetésben és lett 2., az idei legjobbját elérő Szilágyi Réka pedig gerelyhajításban lett 3. Wahl Zoltán 200 méteren futotta meg élete legjobbját (21.08), Molnár Attila pedig 400 m síkon (46.75) ért el új egyéni csúcsot. Ketten nemrég a férfi U23-as magyar csúcsot futó 4×400 méteres váltónak is a tagjai voltak, a müncheni Európa-bajnokságon pedig már a felnőttek között lépnek pályára remek formában.
Szintén a Memorial emlékezetes pillanatai közé tartozik, amikor a 400 m gát és a 100 m sík nemzetközi és magyar királynői összeölelkeztek egymással a célba érkezést követően. Molnár Janka számára Sydney McLaughlin, Takács Boglárka számára pedig Shelly-Ann Fraser-Pryce számíthat nagy etalonnak.
Jövőre már a budapesti Nemzeti Atlétikai Központ ad otthont a rendezvénynek, mint a vb egyik tesztversenye.
A legenda 2023-ban is folytatódik, immáron Budapesten!